Felnégyeltek!

Tegnap este láttam egy megdöbbentő riportot a Házon kívül című műsorban, az RTL Klubon. Fertőrákos(magyar) és Fertőmeggyes(osztrák) összevetése volt terítéken. Azon túl, hogy a két falu kinézete ég és föld, engem legjobban az döbbentett meg, amit az országos ismertségű borász és vendéglátósról mondott a riporter.

"A vállalkozóknak együtt kellene működniük, de kevés erre a hajlandóság.Talán irigyek egymásra. Például ezt az ismert borászt is többször feljelentették. Neki sincs kedve összefogni a többiekkel. Bozótharcos"

Hát, pont ez jutott ma eszembe nekem is, amikor egy hihetetlen véletlen folytán 4 rendezvény is erre a napra esett. Persze, mindegyik ugyanannak a közönségnek szól. Jelentem, felnégyeltek.

Webshop Akadémia, Intenzív Webáruház Hatékonysági Mesterképző, Ügyfélmágnes Konferencia, WSZ kapcsolatépítő klubnap.
Ez e négy rendezvény egy napon, 4 különböző helyszínen. Arról már nem is beszélek, hogy az egyiket 2 héttel előbb akarták megtartani, de valamilyen oknál fogva elhalasztották, pont erre a napra.
A kérdés jogos! Azonos iparágban működő emberek miért szerveznek egy napra 4 rendezvényt?

Nem lett volna célszerűbb összefogni, és 1 helyen megtartani az előadásokat?

Sajnos ez a magyar valóság. Mivel nem tudtam dönteni, így itthon maradtam.

"Ó, mondd, Te kit választanál?"